A nála járt látogatók soha sem hallott elképesztő dolgokról mesélnek. Én eddig csak borkóstolókon találkoztam vele, és lenyűgözött a borainak csodálatos világa. A technológiai sorozatban mindenképen szerettem volna írni róla, és egy januári napon ellátogattam hozzá. Hiába vártam a varázsvesszőt, csúcsos süveget, tölgykéreggel töltött marhakoponyát, holdálláshoz igazított munkarendet. Kaló Imre a biológiai folyamatokat, a hagyományos paraszti művelést kiválóan ismerő ember, akinek mágiája egyetlen dologból áll: van ideje. „Az erkölcs hófehér kövezetéről elindulva lehet csak értéket létrehozni.” mondja Kaló Imre, amivel úgy gondolom, minden jóravaló ember egyet is ért.
Az efféle emberekre, amilyen Imre is, manapság azt szokták mondani: megosztó személyiség. Ezzel szemben én azt mondom: értékteremtő. Mások azt mondják róla: csodabogár, megszállott, én azt mondom: józan. Még akkor is, ha mondókájának vissza-visszatérő eleme a mámor. Mert valójában mi is a bor lényege? Örömszerzés. Annak, aki megtermeli és annak is, aki megissza. Akkor, úgy és annyit, ami a jót, a minőséget, a mértékletességet, a szellemet, és a szeretetet szolgálja. Mert mindaz, ami Kaló Imre pincéjében megvalósul nem más, mint ezeknek az értékeknek a teremtése és szolgálata. Ő nem a modern értelemben vett bortermelő. Mégis az egyik legtudatosabb, a borászok közül. Ugyanis egyáltalán nem érdekli, mi történik körülötte.