Ha valaki első ízben megy Kaló Imréhez látogatóba, a már próbáltak kötelességüknek érzik felkészíteni az újakat a megpróbáltatásokra. Éveken keresztül valóban csak a pincében, állva lehetett kóstolni, de azt nagyon. A gazda ugyanis minden érdeklődőt a szó valódi értelmében szeretettel lát, borát pedig nem sajnálja tőle. Ez átlagosan 60-70 hordó tartalmának megkóstolását jelenti. Ma már a szomszédos utcában öreg parasztház tartozik a portához, ahol nemcsak némi meleget, de igazi „slow food”-ot is magunkhoz vehetünk. Ott jártunkkor éppen két szegedi mangalica végezte a szomolyai hentesen karmaiban, miért is mi zseniális disznótorost kóstolhattunk.

De vissza a pincébe. Ami nem egy pince, de legalább 4-5. Magam csak kettőt láttam, de ez is elég kóstolnivalót adott. Hordók egymás mellett, egymás hátán, szépen sorban, megszámozva. Ennyi. A többi a gazda fejében van. Minden hordóról tudja, mi a tartalma fajta, szüreti időpont, cukorfok, alkoholfok szerint. Ami viszont nincs, az a prés. Itt csak színelt mustok forrnak, héjon áznak, erjednek, néha hónapokon át.