Brüsszelben járt Kaló Imre

Pincészet - Kaló Imre - Kaló Imre pincészete - Szomolya - 2011, July 3 - 17:13

A 2011-es év Borászok Borásza, a szomolyai Kaló Imre is bemutatkozott a napokban Brüsszelben megrendezett Kárpát-medencei borbemutatón.

– Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke vendégeként vettem részt Brüsszelben, a Borkultúra a Kárpát-medencében című borbemutatón – mondta a hír6.hu-nak Kaló Imre.

A 2011-es év Borászok Borásza hozzátette, a belga fővárosba összesen kilenc borász, három mintával érkezett Nagy-Magyarország területéről.

„Június 29-én a parlament épületében volt egy állófogadás a belga kereskedők számára – folytatja –, ahol kiderült, a jó magyar borok területén a házigazdák teljesen tájékozatlanok. Főleg azért, mert hazánkban olyan a kereskedelmi rendszer, hogy a kiváló termékeink nem jutnak el célirányosan azokra a helyekre, mint például más nemzetek büszkeségei.

– Hogy érzi, elképzelhető valami előremozdulás a közeljövőben a nemzetközi borfronton? – kérdeztük Kaló Imrét.
– Tulajdonképpen ez volt az első lépés.

– A brüsszeli útban közrejátszott az is, hogy áprilisban Ön lett a Borászok Borásza?
– Inkább úgy fogalmaznék, a Tőkés Lászlóval való régi keletű ismeretségem „vitt ki".