Kaló Imre

Talajmunkák

Mindkét művelési mód esetén a sorokat géppel művelik. Ősszel mélylazítást kap a szőlő, 40-50 cm mélyen. A sorok művelése a csapadék mennyiségétől függ. Azokban az években, amikor nagyon sok az eső, akkor csak minden második sort gyomtalanítják, míg a közöttük levő sorokat csak kaszálják. Ennek az az értelme, hogy a kaszált sorokon nem süllyednek el a gépek, onnan meg lehet oldani a permetezést, míg a nyitott, állandóan saras sorokban ez nem lenne megvalósítható.

Metszés

Pincészet - Kaló Imre - Kaló Imre pincészete - Szomolya - 2012, October 22 - 15:32

A korai (januári) metszést nem kívánatosnak tartják, a nagy téli fagyok okozta károk miatt. A metszést februártól március elejéig végzik. Fontos szempont, hogy minél rövidebb ideig legyen a nedvkeringés megindulása előtt seb, ugyanakkor az is kívánatos, hogy a metszési felület egy kicsit száradjon be, mert így kevésbé könnyezik a tőke.

Művelési mód

Pincészet - Kaló Imre - Kaló Imre pincészete - Szomolya - 2012, October 22 - 15:30

Kaló Imre kétféle művelési rendszerben dolgozik, az egyik az "örökölt", amely régen TSZ szőlő volt, ennek térállása 3 méteres sortávolság 1 méteres tőtávolság. Eredetileg az ernyő műveléses rendszer volt, de átalakították: jelenleg 40-50 cm magas combokat alakítottak ki, amelyen egy félszálvesszőt hagynak (6 szemmel), és a Guyot művelési módhoz hasonlóan lekötik a vezető szálra. Biztosító csapot nem hagynak.

Kaló Imre, a "szomolyai mágus"

Pincészet - Kaló Imre - Kaló Imre pincészete - Szomolya - 2012, October 22 - 15:28

Így emlegetik Kaló Imrét. A nála járt látogatók soha sem hallott elképesztő dolgokról meséltek. Én eddig csak borkóstolókon találkoztam vele, és lenyűgözött a borainak csodálatos világa. A technológiai sorozatban mindenképen szerettem volna írni róla, és egy januári napon ellátogattam hozzá. Hiába vártam a varázsvesszőt, csúcsos süveget, tölgykéreggel töltött marhakoponyát, holdálláshoz igazított munkarendet. Kaló Imre a biológiai folyamatokat, a hagyományos paraszti művelést kiválóan ismerő ember, akinek mágiája egyetlen dologból áll: van ideje.

Kaló Imre szomolyai pincészete

Kaló Imre a természetesség feltétlen híve, nála nincs a kénen, a hordó fáján kívül más anyag, amivel kezelné, kiegészítené, pótolná, csiszolná azt, amit a föld adott. Általában 15 mázsás terheléssel dolgozik hektáronként, és 2-3 rügyre metsz. Az ilyen visszafogott termés mellett is csak színlével dolgozik, prése nincs, a durva seprő is kikerül. Így egy mázsa szőlőből, kb. 50-60 liter az, ami a hordókba kerül erjedésre. Seprőkevergetés nincs, nem akarja ezzel vastagítani a borát.

A bor és az egészség

Pincészet - Kaló Imre - Kaló Imre pincészete - Szomolya - 2012, October 22 - 15:27

Ki ne hallotta volna már akár a háziorvosától, akár a televízióból, hogy a mértékletes borfogyasztás senkinek sem árt, sőt! Az utóbbi 20 év kutatási tapasztalatai szerint naponta 1,5-3 dl bor elfogyasztása 25-40%-kal is csökkentheti a szívinfarktus kialakulásának valószínűségét. Néhány tudós szerint a nőknek 1-2 dl is elég lehet a megelőzéshez. A mértékletes alkoholfogyasztás az érfalvédő HDL-koleszterin szintjének növelésén keresztül váltja ki jótékony hatását.

Hogyan kóstoljunk

Pincészet - Kaló Imre - Kaló Imre pincészete - Szomolya - 2012, October 22 - 15:25

Aki még sose vett részt borkóstoláson, az jobb, ha elkönyveli magában; az élet egyik legnagyszerűbb kalandjától fosztotta meg magát. A kóstolás ugyanis nem csupán mással nem pótolható művészeti élmény, hanem egy olyan káprázatos utazás, amely történelmi időkön vezet keresztül. Egészen a gyökerekhez. Mert a jó bor akár az emberi DNS; információt tárol múltról, jelenről és jövőről. Az üzenet megfejtése a kóstolást végzőtől függ. Éppen ezért nem mindegy, mit és hogyan teszünk. A következőkben némi bepillantást adunk, mire is kell a "nagy utazás" alkalmával odafigyelnünk.

A borok

Pincészet - Kaló Imre - Kaló Imre pincészete - Szomolya - 2012, October 22 - 15:24

Hogy többek között miért tartanám kötelezőnek minden leendő borásznak és borral bármiféle hivatást gyakorlónak az idelátogatást, annak több oka is van. Bizonyos fajtákat pl. leányka, zöldveltelini, szürkebarát, cabernet sauvignon - itt átalakult formában lehet kóstolni. Semmi sablon, semmi recept. Itt a szőlő az úr. Az úr pedig gyakorlatilag átírja mindazt, ami a fehérszőlő-kékszőlő rendszeréről eddig megtanultunk és tapasztaltunk. Itt lehet kóstolni wachaui mélységeket kínáló zöldveltelinit éppúgy, mint kifogástalan chardonnayt, 4 éves hordós érlelés után.

A pince

Pincészet - Kaló Imre - Kaló Imre pincészete - Szomolya - 2010, June 4 - 21:36

Ha valaki első ízben megy Kaló Imréhez látogatóba, a már próbáltak kötelességüknek érzik felkészíteni az újakat a megpróbáltatásokra. Éveken keresztül valóban csak a pincében, állva lehetett kóstolni, de azt nagyon. A gazda ugyanis minden érdeklődőt a szó valódi értelmében szeretettel lát, borát pedig nem sajnálja tőle. Ez átlagosan 60-70 hordó tartalmának megkóstolását jelenti. Ma már a szomszédos utcában öreg parasztház tartozik a portához, ahol nemcsak némi meleget, de igazi „slow food"-ot is magunkhoz vehetünk.

Az ember

Pincészet - Kaló Imre - Kaló Imre pincészete - Szomolya - 2010, June 4 - 17:11

„Az erkölcs hófehér kövezetéről elindulva lehet csak értéket létrehozni..." mondja Kaló Imre, amivel úgy gondolom, minden jóravaló ember egyet is ért. Az efféle emberekre, amilyen Kaló Imre is, manapság azt szokták mondani: megosztó személyiség. Ezzel szemben én azt mondom: értékteremtő. Mások azt mondják róla: csodabogár, megszállott, én azt mondom: józan. Még akkor is, ha mondókájának vissza-visszatérő eleme a mámor.

Tartalom átvétel